2017. április 30., vasárnap

Április 8.-án Országos Kadett Válogató versenyt tartottak Budapesten, a Körcsarnokban. Egyesületünket Molnár Benett képviselte, és a súlycsoportjában a IV. helyen végzett. Majd két héttel később, április 22.-én Nagykanizsán Területi Egyéni Bajnokság  népes mezőnyében  Molnár Roland a II. helyet csípte meg, a 32 kg-ban.

Nagykanizsa

Nagykanizsa



Molnár Roland II.

2017. március 1., szerda

Diákolimpiai területi bajnokság
Január 12.-én a Dél-Zselici Birkózó Klub Kaposvárra hívta a fél ország fiatal birkózóit. A területi diákolimpia kötöttfogású versenyében, 165 induló között ott voltak a mi versenyzőink is. Molnár Roland a 32kg-os súlycsoportban 12 rivális közül a 2.helyen végzett. Szakosztályunk menetelése ezzel megkezdődött a kitűzött célok felé.

2017. január 29., vasárnap

Az új évben is folynak az edzések, és készülünk a tavaszi versenyekre. Gyarapodtunk néhány új taggal, kicsikkel és nagyokkal, de továbbra is várjuk a birkózni akaró fiatalokat. Mivel nem felel meg a mai kor követelményeinek a mostani edzőterem, szeretnénk egy jó hírt is megosztani veletek. Sárvár város nemrégiben 2 milliárd forintos támogatást kapott egy a volt téglagyár helyén felépítendő sport és kulturális centrumra, amely várhatóan 2018 második felében készül el. A polgármester úrral erről is beszélgettünk a napokban, és megerősítette, hogy a birkózó-szakosztályunk is kap majd egy saját edzőtermet az új komplexumban. Előre is nagyon köszönjük a számunkra nyújtott nagyszerű lehetőséget! Nagy várakozással nézünk tehát a jövőbe, és reméljük, hogy az elmúlt évek sikereihez hasonlóan idén is jó eredményekkel tudjuk megszolgálni a bizalmat!



Képek:
Sárvár Város honlapjáról

2016. október 13., csütörtök

Az elmúlt hétvégén ifjú, sárvári birkózóink rangos nemzetközi versenyen vettek részt a szlovákiai Hetényben. Kilenc ország (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Bosznia Hercegovina, Szerbia, Csehország, Moldávia) összesen 198 versenyzője küzdött meg a dobogós helyekért.
A mieink közül:
Diák II. 30kg     Molnár Roland  III.hely
Serdülő  50kg    Molnár Benett    II.hely

Gratulálunk !

2016. szeptember 26., hétfő

09.18-án zajlott Kaposváron a Dél-Zselic által rendezett területi bajnokság, ahol a sárvári csapat immár Kinizsi SE néven képviselte magát. Két versenyzőnk lépett szőnyegre, mindketten remek eredményeket értek el. Molnár Roland Diák II. kategóriában 29 kg-ban 3. helyezést szerzett, míg Molnár Benett Serdülő  50 kg-ban 1.helyezést ért el.

Molnár Benett

Molnár Roland

A csapat

2016. június 2., csütörtök

FELHÍVÁS!!

„Mozdulj Sárvár” keretein belül a Kinizsi SE birkózó szakosztálya  június 12.-én 10h-tól 14:00-ig a vár parkolójában  várja a birkózás iránt érdeklődő gyerekeket illetve szülőket. A rendezvényen akár személyesen is kipróbálhatod a birkózók által bemutatott gyakorlatokat, ügyességi feladatokat. Várunk minden érdeklődőt!


Üdvözlettel: Horváth Benedek
  Molnár Gábor

2016. május 1., vasárnap

Mai napon szakosztályunk is részt vett Sárváron a már hagyományossá vált májusfa-állításon. Az egyesület egy majdnem 8 méteres fát állított. Miután mind a 36 darab fát felállították lehetőség volt egy kis összetartó beszélgetésre és vendéglátásra. Köreinkben köszöntöttük Polgármester Urat is.

Képek megtekinthetőek az alábbi linken: https://drive.google.com/open?id=0B2W-7kggtOjLaTE5NUhOaDg1NlU